Hadiösvény Sci-Fi Blogja

Timur a mágnesvasúton utazott munkahelyére. Szembe vele egy gyönyörű lány ült. A felkelő nap első sugarai éppen a lány bájos arcocskáját világították meg. A fiú és a lány tekintete összetalálkozott. A lány zavarában pántos szoknyáját igazgatta, melynek erszényében eddig kecses kezeit bújtatta. Sokáig szótlanul nézték egymást. Timur nem merte a lányt megszólítani. Aztán a vonat lassítani kezdett, megállójához közeledett. A lány felállt, és az ajtó felé indult. Leszállás előtt hátrafordult, visszapillantott a fiúra és rámosolygott.

…

Timur fiatal kora ellenére az Állami Kutató Intézetnél dolgozott. A diploma megszerzése után, kiváló eredményeinek köszönhetően, egyből a kvantum mechanika részlegnél kapott munkát. A mostani feladata a tér-idő vizsgálatára, és befolyásolására irányult. Ám Timur alig tudott munkájára odafigyelni. A lánnyal való találkozása óta már napok teltek el, de ő mégsem tudta fejéből kiverni az igéző szempárt. Bárcsak megkérdezte volna legalább a nevét, hogy most felkereshesse, gondolta magában. Mert lehet, hogy nem lesz második lehetősége. Már nem lesz rá esélye, hogy megismerje a kedves mosolyú lányt. A munkábamenet a mágnesvasút utasai között minduntalan őt kereste. Egyszer véletlenül még el is felejtett leszállni időben, és túlment egy megállót.

…

Timur aznap este alig tudott elaludni, sokáig csak az ágyában forgolódott. Gondolatai még mindig a fiatal lány körül jártak. Önmagát marcangolta. Mi lett volna, ha bátrabb, ha nem ilyen gyáva. Aztán mikor elaludt a lányról álmodott. Hajnali három órakor hirtelen riadt fel. Teste verejtékben fürdött, forgott vele a szoba. Ágya végében egy sötét alakot pillantott meg. Segítségért próbált kiáltani, de félelmében nem jött ki hang a torkán. Az éjjeliszekrényen álló lámpa kapcsolója után nyúlt, hogy világosságot gyújtson.
– Ne kapcsold fel! – szólt az idegen. Hangja utasító volt, de nem fenyegető. Teste körül mintha vibrált volna a levegő. – Ha hiszel a varázslatban, valósítsd meg álmaidat!

Timur teste nélkül klotoid vonalban zuhant a csillagos mélység felé. Ha látott volna valamit is, szemei előtt a fénycsíkok visszafele mozogtak volna. Olyan érzése támadt, mint mikor az autópályán a belső sávban egy villamos leelőz egy buszt.

…

Timur a mágnesvasúton utazott munkahelyére. Szembe vele egy gyönyörű lány ült. A felkelő nap első sugarai éppen a lány bájos arcocskáját világították meg. A fiú és a lány tekintete összetalálkozott. A lány zavarában pántos szoknyáját igazgatta, melynek erszényében eddig kecses kezeit bújtatta. Sokáig szótlanul nézték egymást, aztán Timur megszólította a lányt.
– Hello! Timur vagyok. Téged hogy hívnak?
– Szia! Sylviának.