2008. március. archívuma.

Játék: első és utolsó mondatok

Vegyetek elő egy üres lapot! Röpdolgozat!
Sci-fi regények első és utolsó mondatait gyűjtöttem össze. Nektek ki kell találnotok, mi a szóban forgó regény címe, és ki az írója. A három pontos megoldás, ha az első mondat alapján meg tudjátok ezt állapítani. Két pontot kap az, aki az utolsó mondat után tudja a szerzőt és a könyv címét. Egy pontot ér, ha valaki csak a címet vagy csak az írót találta ki. A megfejtések a feladványok után olvashatóak. Az egér bal gombját nyomva tartva kell az egeret végighúzni. Jegyezzétek le, hány pontot értetek el!

Kezdődhet a játék?

1.,
első: Fedélzeti idő szerint tizenkilenc órakor búcsút intettem az akna körül állóknak, és lemásztam a fémlétrán a fülkébe.
utolsó: Nem tudok semmit, de rendíthetetlenül hiszem, hogy a kegyetlen csodák ideje nem múlt el.
megfejtés: Stanislaw Lem - Solaris

2.,
első: Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek. Winston Smith, állát leszegve, gyorsan besurrant a Győzelem-tömb üvegajtaján, hogy megszabaduljon a gonosz széltől.
utolsók: De most már rendben van, minden rendben van, a küzdelemnek vége. Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért.
megfejtés: George Orwell - 1984

3.,
elsők: Égetni: gyönyörűség volt. Különleges élvezettel nézte, hogyan égnek, feketednek meg, alakulnak át a tárgyak.
utolsók: Igen, gondolta Montag, ezt őrzöm magamban délig, délig…
Amikorra a városba érünk.
megfejtés: Ray Bradbury - Fahrenheit 451

4.,
elsők: Előbb vagy utóbb, mindenképpen bekövetkezett volna. 1908. június 30-án mindössze három órán és négyezer kilométeren múlott Moszkva pusztulása - a világegyetem méreteihez képest elenyészően kicsiny számok.
utolsó: Tudatalattijának üzenete még mindig ott visszhangzott az agyában:
A rámaiak vezérelve a triplicitás.
megfejtés: Arthur C. Clarke - Randevú a Rámával

5.,
első: Jinn és Phyllis remekül töltötte a vakációt az űrben, a lehető legtávolabb a lakott égitestektől.
utolsók: Kieresztette a teljes vitorlafelületet, a három csillagnap teljes sugárzását rázúdította. Aztán igénybe vette a kormányszerkezet beállításához mind a négy ügyes mancsát, mialatt Phyllis az utolsó kétségeket is elűzve magától, erélyesen megrázta bolyhos füleit, aztán elővette púderszelencéjét, és a hazatéréshez készülődve egy leheletnyi halvány rózsaszínnel felfrissítette bájos csimpánzpofácskáját.
megfejtés: Pierre Boulle - A majmok bolygója

6.,
első: A XIX. század utolsó éveiben nem hitte volna senki sem, hogy a földi életet oly értelmes lények kísérték beható, éles figyelemmel, akik bár halandók, mint az ember, ennél hatalmasabbak; hogy az embereket, mialatt saját ügyeikkel voltak elfoglalva, körülbelül oly gondosan vizsgálták és tanulmányozták, mint a vízcseppben nyüzsgő, szaporodó, múlékony teremtményeket szokás mikroszkópon keresztül.
utolsó: De a legkülönösebb mégis újra a kezemben tartani feleségem kis kezét, és arra gondolni, hogy egyszer már a halottak közé számítottam őt, ahogyan ő is engem.
megfejtés: H. G. Wells - Világok harca

7.,
elsők: -Na? Mi legyen?
utolsók: De nektek, Ó testvéreim, jusson néha eszetekbe a ti kicsi Alexetek, aki volt. Ámen. És más hasonló kal.
megfejtés: Anthony Burgess - Gépnarancs

Osztályzatok:
19-21 pont: mosolygós ötös :) 5
16-18 pont: kaccsintós négyes ;) 4
13-15 pont: szomorú hármas :( 3
10-12 pont: bélás (2)
0-9 pont: nagy szőrös egyes *1*

Kókány BT

Egy 360 méter hosszú útpálya keresztszelvényeit kell megrajzolnom 20 méterenként. Az annyi, mint 18 darab keresztszelvény 1:100-ban. Egy A4-es magasságú lapra egymás alá kifér kettő rajz is, és egy rajz körülbelül 30 cm széles. Szóval egy 3 méter hosszú a4-es magasságú lapra kifér az összes rajz.
A suli alagsorában 10 centiméterenként 60 forintot kérnek, kis matek…, 3 méterért 1800-at. A sulival szemközti ápiszban pedig 10 méter milliméterpapír kerül 3000 forintba. Szóval hárman összeálltunk, és fejenként megúsztuk egy ezresből. Aztán az én feladatom volt a 10 méter szétdarabolása.
Kigondoltam, hogy frankó lenne, ha a tekercs papírt lehetne forgatni. Először a partvis nyéllel próbálkoztam. De az éppenhogy vastagabb volt, mint a tekercs közepében a lyuk. Végül két fakanállal oldottam meg a dolgot, és a papír két szék között forgott. A három métereket a varrósdobozban talált szabász mérőszalaggal mértem le.
Ettől műszaki a Műszakiegyetem. Megtanuljuk, hogy szimpla háztartási eszközökből bármit lehet építeni.
mmpapir.jpg

Philip Kindred Dick: A halál útvesztője

a_halal_utvesztoje.jpgPhilip K. Dick az össze kellékét használja, épp csak rendőr nincs a történetben.
Tizennégy embert rendelnek egy lakatlan, sivár bolygóra. Az univerzum különböző pontjáról érkezett férfiakban és asszonyokban látszólag nincs semmi közös. Van köztük feltaláló, orvos, közgazdász, tengerbiológus, pszichológus, és még más foglalkozású is. Nekik kéne együtt dolgozniuk ezen a Delmak-0 nevű bolygón. Ám egyvalamiben mégis hasonlítanak egymásra. Mindegyikük a maga kis világában él, és mindegyiküknek megvan a maga dilifleknije. Van itt gyógyszerfüggő, alkoholista, túlbuzgóan vallásos, és sorolhatnám még, ki mindenki. Szakterületükön még soha nem értek el eredményeket, például a feltaláló még nem talált föl soha semmit.
A feladatukat tartalmazó mágnesszalag tönkremegy, és elkezdődnek a rejtélyes gyilkosságok.
A cím alapján arra következtettem, hogy egy épület belsejében játszódik a regény. De nem, egy bizonyos Épület más szerepet kap. A cím onnan jön, hogy a szereplők olyanok, mint a kísérleti patkányok egy labirintusba zárva a halállal.
A mű végkifejletét szerintem senki sem találja ki. Egy pillanatra átsuhant az agyamon a gondolat, hogy lehet, hogy talán… De el is vetettem ezt a gondolatot, hogy ááá, úgyse. A végén én komolyan sajnáltam a szereplőket. Aki még nem tette, az olvassa gyorsan el!

Robert Ferrigno: Ima egy bérgyilkosért

ima_egy_bergyilkosert.jpgAz Amerikai Egyesült Államokban a káosz látszik eluralkodni. Atomtámadás éri New Yorkot és Washingtont, és ezért a cionistákat teszik felelőssé. A cionisták egy szélsőségektől sem mentes, zsidó nemzeti mozgalom képviselői, céljuk a zsidó érdekek védelme. A kaotikus állapotot egy új rendszer hivatott megoldani, ám ennek a rendszernek az alapja az iszlám vallás. A történelemben előfordult már ehhez hasonló szituáció, gondoljunk csak Hitler hatalomra kerülésére.
Osszama bin Laden nemzeti hőssé válik, az ikertornyok jelentése átértelmeződik. Az amerikai elnököt egész életére választják, a tisztségek a halál napjáig szólnak. A hírhedt vallási rendőrség, a Feketeköpenyesek vigyáznak a vallás betartására. Csadorba öltözött nőket vernek meg az utcán, ha nem a vallás szerint viselkednek. Az Állambiztonsági Szolgálat felkutatja, és likvidálja a rendszer ellenségeit. A különböző állami szervezetek szövetkeznek egymással és egymás ellen. Közben afféle diktatórikus rendszer alakul ki. Sokan veszik föl az iszlám vallást, híres színészek, sportolók. Ám még többen zarándokolnak délre, a Bibliaövezetbe. Az Iszlám Köztársaság és a Bibliaövezet között hatalmas polgárháború dúl, ám a minkét felet érintő nagy veszteségek miatt fegyverszünetet kötnek. Az Iszlám Köztársaság területén maradt keresztények a nagyvárosok gettóiba kényszerülnek, nem tölthetnek be magasabb pozíciókat, csak megtűrtek, kiszorítottak. Az Iszlám Köztársaság nem folytatja elődei munkáit, nem fejlesztenek, nem tartják karban a létesítményeket. Ha emiatt leszakad egy híd, a zsidó terrortámadásra hivatkoznak, és az állambiztonságiakat vonják felelősségre.
Ilyen előzményekkel indul el a történet. Rőtszakáll, az Állambiztonsági Szolgálat vezetője felkeresi nevelt fiát, Rakkimot, mert eltűnt Sarah, Rőtszakáll unokahúga. Rakkim leszerelt fedajin árnyékharcos. A fedajonok az Iszlám Köztársaság elit alakulata. Az árnyékharcosok feladata, hogy beépüljön a Bibliaövezetben, és információkat szolgáltasson. Rakkim elkezdi keresni Saraht, szerelmét, aki történelemmel foglalkozik, és talán olyan dologra bukkant, amit nem lett volna szabad megtalálnia. Mindennek tetejébe Rakkim és Sarah nyomába ered egy fedajin bérgyilkos is, aki az Öregnek, egy titokzatos vezetőnek dolgozik. A fedajin bérgyilkosok a fedajinok habja, a legtehetségesebbek közül kerülnek ki. Az egyezmény szerint csak külföldön vethetik be őket.
A regényben jól keverednek az akció és a nyomozós részek. A könyv fokozatosan avat be a környező világ részleteibe. A könyv végén nagyon vártam egy jelenetre, ami meg is történt. De várom a folytatást, ami a Sins of the Assassin, a trilógia második kötete. Imádkozom azért a második bérgyilkosos könyvért!

THE - Tudományos Hasznos Emberi

Suliban akadt kezembe a THE nevezetű, kisalakú, ingyenes magazin első száma. A lap most indult, szóval ne lepődj meg, ha még nem hallottál róla. A címlapon az alábbi Széchenyi idézet olvasható: “Merjünk nagyok lenni, s valóban nem oly nehéz, de legyünk egyszersmind bölcsek is!” Ezt így, most hirtelen nem tudom hova tenni. Jó, hát legyen! Én kicsit a Széchenyi programra asszociálok így elsőre olvasatra.
Na de! Ebben az újságban van minden földi jó, és nem földi jó is! Szó van benne az űrkatatásról, Holdkutatásról, a villámokról, kisbolygókról, a napszélről… Nem is írom le az összes témát, az oldalukon mazsolázzon még mindenki kényére-kedvére (http://the-online.hu/). Innen akár le is lehet tölteni a teljes újságot pdf formátumban.
Amit mégis ki szeretnék emelni az az, hogy Utah államban van a Mars Sivatagi Bázis. Egy növényzettől mentes helyen hat fős magyar legénység fog szolgálatot teljesíteni. Ki lehet találni nekik, hogy milyen kísérleteket végezzenek. De nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy történeteket lehet kitalálni, amit aztán ott a helyszínen jól leforgatnak.
Hát ennyi. Gondoltam, valaki hátha kedvet kap.

Arthur C. Clarke emlékére

“Ahány ember él ma, mind mögött harminc szellem sorakozik; ez az élők és a holtak számaránya. Az idők hajnala óta nagyjából - egészéből százmilliárd ember taposta a Föld nevű bolygót.
Érdekes szám ez, mert különös véletlen folytán nagyjából százmilliárd a mi helyi világmindenségünk, a Tejút csillagainak száma is. Így hát ahány ember csak élt, a világmindenségben s Tejútrendszerben mindnek ragyog egy-egy csillaga.
E csillagok mindegyike nap, s nem egy közülük fényesebben, dicsőbben tündököl, mint az a szomszédos kis csillag, amit mi Napnak nevezünk. És bolygója is soknak, talán mindegyiknek van közülük. Szinte biztos tehát, hogy az égen az emberfaj minden egyes tagjának, még a legelső majomembereknek is jut egy-egy saját - világnyi nagyságú - menny vagy pokol.”

(részlet a 2001. Űrodisszeia előszavából)

Abban biztos vagyok, hogy Arthur C. Clarke-nak mennyország jutott.

arthurcclarke.jpg

H. G. Wells történetei a Hallmarkon

Most újra a Hallmarkon:
A 2001-es háromrészes minisorozattal H. G. Wells novelláit dolgozza fel. A kerettörténet az, hogy 1946-ban a 80 éves Wellst felkeresi egy újságírónő, Ellen McGillvray. Az idős író neki mesél fiatal koráról. A 19. századi Londonban különösebbnél különösebb dolgok történnek meg.

Yannick Monget: francia tudós és sci-fi író

yannick_monget.jpg

Yannick Monget francia tudós és sci-fi író. Példaképe Jules Verne, aki nemcsak a szórakoztatás kedvéért írt. Hanem azért is, hogy az olvasóit oktassa. A francia szerző, Yannick Monget is hasonlóképpen gondolkozik.
Monget geológushallgatóként feltárási munkálatokon vett részt, és így láthatta a Föld különböző korszakait. A francia fiatalember jelenlegi ökológiai helyzetünket figyelembe véve következtette ki, hogy a jövőben mi vár ránk. Így írta meg már egész fiatalon első sci-fi regényeit (Gaia és Rencontre). Nemrég A Föld holnap címmel egy képes kiadványt publikált. Az utazásain készített képeket számítógéppen dolgozta át, a tudományos előrejelzéseknek megfelelően.
Az író szerint nem vesszük komolyan az éghajlatváltozást. Hisz az éghajlat a történelem folyamán mindig is változott, csak nem ilyen gyorsasággal és intenzitással. Az időjárás szabályossága megszűnik, a virágok nem a megszokott időpontban nyílnak, az állatok nem alszanak téli álmot, a költöző madarak nem repülnek el délre. Ha az emberek nem tesznek ezek ellen, akkor valóban megtörténik az, ami a képeken látható.

jovo_kepekben_1.jpg

jovo_kepekben_2.jpg

jovo_kepekben_3.jpg

jovo_kepekben_4.jpg

jovo_kepekben_5.jpg

Szélesi Sándor előadása

Most hétfőn tartott egy előadást Szélesi Sándor az ELTE-n. Az előadás címe a Sci-fi az író szemszögéből volt. Nagyon tetszett. Arról volt szó tulajdonképpen, hogy hogyan is készül egy sf regény. Meg arról, hogy valójában mi is az a szkifi? Az előadást csupa jó példával gazdagította Sándor. Szerintem az előadást az is élvezte, aki még soha nem hallott a tudományos-fantasztikumról, és az is, aki benne van a témában.
Még múlthét hétfőn említettem egyik haveromnak, hogy lesz ez az előadás. És most hétfőn mondta, hogy akkor ő is jönne. Mondtam, hogy persze. Kicsit féltem tőle, hogy nem fog neki bejönni a téma, mert nem sf rajongó. Az előadás végén, kifele menet félve kérdeztem meg tőle, hogyan tetszett neki az előadás. Azt mondta, tetszett neki. És hogy nem is így képzelte el a sci-fit. Zöld szörnyes, piroslézer pisztolyosnak gondolta. Jó értelemben csalódott benne, és kíváncsi lett Szélesi Sándor műveire. Meg C. S. Lewis Kozmosz-trilógiája keltette fel a figyelmét.
Szóval remek volt az előadás.

Fejegér

A fejegér egy képfeldolgozó program, amely egy webkamerán keresztül az arc mozgását követi. A szoftver a fej mozgását alakítja át, és így tudjuk a képernyőn látható kurzort mozgatni. Elég csupán a megfelelő helyre nézni a képernyőn, hogy a kurzort irányítani lehessen.
Én a következőt találtam: http://nipg.inf.elte.hu/headmouse/headmouse.html. A program nem igényel tényleg csak egy webkamerát. Persze fontosak a jó fényviszonyok, és hogy szembe legyen velünk a kamera. Ám ez a szoftver nem reagál a kacsintásra, hanem akkor kattint, ha elég sokáig van a kurzor egy helyen. És szöveget sem lehet vele kijelölni. Netezéskor gondot okozhat az oldal görgetése is. Ebben a formában nem sok mindenre lehet használni. De poénból ki lehet próbálni, hogy hát ilyenek is vannak!
headmouse.jpg

Itt egy másik fajta is: http://robotica.udl.es/




Hiperfelület

Rövid, szöveges üzenetek


Hozzászólások

  • szs: És a rendőrség még nem kérte a kutya segítségét? Szerintem hamar megtalálná. :)
  • Annatar: De az igazi tanulság az, hogy az állatok tudják. Tudják, hogy milyen ember az ember ;) A kutyák...
  • bellamaria: Micsoda horror és erotika! Sőt krimi! Az a baj, hogy a postás nem olvasott Tömörkény István...
  • Nita: És be lettem engedve… :P
  • Nita: Hát, az adagot nem vitték túlzásba. :PRáadásul egyszer-kétszer a pasi beégett, mikor pl. azt...

Reklám

  • Kiemelt blogok

  • Kiemelt dolgok

  • Reklám

    RSS

    valami


  • SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
    Joomla Toplista SG.hu