Hadiösvény Sci-Fi Blogja

Ma délután láttam a Jumper, elnézést, a Hipervándor című filmet. David Rice, a főszereplő elkezdi mesélni, hogyan teleportált először 15 évesen. Annyira belejött a dologba, hogy aznap még háromszor-négyszer hajtott végre térugrást. És onnantól kezdve már nem is gyalogolt soha többet.
Teljesen észrevehetetlenül, az egyik jelenetről a másikra a kisfiúból nagyfiú lett.
David nem egyedüli képességét tekintve. Griffin személyében lel társra. Ő mondja el Davidnek, már a középkorban léteztek hozzájuk hasonlóak, és az inkvizítorok azóta vadásznak rájuk. Arra nem tér ki a film, hogy honnan e remek képesség. Miért csak oda lehet teleportálni, ahol már járt egyszer az ember. Hogy miért vannak a vándorpontok. David és Griffin kapcsolata sem túl egyértelmű. Egyik percben összeállnak a főgonosz, Roland ellen. A másik percben meg megszívatják egymást.
Roland személye a leglogikusabb. Ő az inkvizítor 21. századi megfelelője, a 21. század technikájával. Szentül hiszi, hogy Isten kiváltsága, hogy mindenhol jelen legyen. Ezért életcélja, hogy megölje az összes vándort. (Zárójelben: Ami kicsit értehető is, gondolok itt a vándorok életviteléhez. Elemelnek mindent, amihez kedvük szottyan.) ((Kettő zárójelben: Nekik van igazuk…!?))
Minden adott, hogy felpörögjön a film. Már vártam a nagy összecsapásokat. A kontinensek közti nagy fogócskát, a nagy csatákat. De nem. Az egzotikus helyszínek (Róma: Colosseum, piramisok, Szfinx, Sydney-Operaház, London) elvitték a pénzt, az akció jelenetekre már nem maradt. A történet sem zárul le. Nyitva marad a téma. Folytatás várható…(?) Ám ez így csak olyan, mint egy hosszú sorozatrész.