Idén másodjára vettem részt az egyetemen megrendezett tájfutó versenyen. Órák után haverommal átöltöztünk, és neveztünk a versenyre. A regisztráláskor kaptunk egy pólót, és egy rajtszámot. Majd a startnál kellett eldöntenünk, hogy milyen kategóriában indulunk. Volt mobilos tájfutás, mikrótájfutás, 1000, és 2000 méteres is. A mobilos jópofa. Valakinél ott a térkép, és telefonon navigálja a társát, hogy hova kell futnia. Merthogy a tájfutás lényege, hogy térkép alapján különböző ellenőrzőpontok rohangálnak az emberek, míg célba nem érnek. Az ellenőrzőpontokon kis dobozkába kell beledugni a mutatóujjadra szíjazott kis dugót, így a végén számítógéppel tudják kiértékelni az eredményedet.
Természetesen mi a 2 km-est választottuk, nem apróztuk el a dolgot. Megkaptuk a térképet és a dugaszt, aztán kapkodtuk a lábainkat. Tavaly az R épületnél lévő rózsabokron kellett átverekednünk magunkat, idén csak ST épületnél másztuk át a kerítést. Gondolom úgy gondolták, hogy mi majd a kaput használjuk. Hát egy frászt, úgy nem lehet nyerni! ![]()
A célbaérkezőket egy pohár ásványvíz várta. Tavaly mintha csoki is lett volna, és többen is indultak volna. Múlt évben hosszú sor állt már a startnál is. Idén 28 perc 28 másodperc alatt teljesítettem a távot a tavalyi 23:21-hez képest. Hát igen…
Milyen sportos pasim van!
Lehet irigykedni!
“Gondolom úgy gondolták, hogy mi majd a kaput használjuk.”
Nem félsz tőle, hogy a versenybíróság olvassa a blogod, és utólag diszkvalifikál?
Tájfutunk, tájfutunk…? ahelyett, hogy az Utak ZH-ra tanulnánk ejnye-bejnye
Köszönöm a hozzászólást! Mostantól rögtön meg fog jelenni, ha ugyanazt az e-mail címedet írod be. Szóval csak így tovább!
(Miért van az, hogy Nitának ismerjük a pasiját, viszont Osvenynek nem ismerjük a csaját? Csak zárójelben.)
(Már Nita megbeszélte Viddel, hogy Ő is jönni fog SFportal találkozókra.
)
( Ha lesz valamelyik pénteken sfportal tali, felfedem kilétemet
)