Rekviem Az Emberiségért. Nicole És Elliot Balladája.
A történtekben Nicole és Elliot digitális naplója kalauzol el bennünket, és már az első oldalakon sejthetjük, hogy nem egy vidám történettel állunk szemben. És akkor ez nem kifejezés…
A regény egy idilli képpel nyit. Fiatal, szerelmespár egy reggelét követhetjük nyomon. Ébredés, fürdés, a férfi a reggeli közben újságot olvas, a gyerek közben tévét néz, és a nő is készülődik. Aha! Csak hogy a Taun járunk, ahová a Földről a fénysebesség felével haladó intersztellárisoknak is több évtizedbe telik az utazás. A férfi nem papírlapokat tart a kezében, hanem neurochipje segítségével tölti le a TauNetről a híreket. A gyerek is neuroterén nézi a filmet vagy valamelyik zenecsatornát.
A Földön nagy háborúk dúltak, elnéptelenítve ezzel az egész bolygót. A háború után akik tehették vagy kriobölcsőkben lehibernáltatták magukat jó néhány évtizedre, vagy intersztellárisokkal utaztak a Földtől távol eső kolóniákra. Vagy a Taura, vagy a Pavonisra. Miközben Elliot a kávéját kortyolja, megérkezik az első intersztelláris a Taura, a Gaia. És ezen a ponton megkezdődik a fiatal pár kálváriája. Megalázzák, kihasználják, becsapják őket. Megfosztják őket emberi méltóságuktól. A legeslegszörnyűbb dolgok történnek meg velük, pokollá változtatva életüket. Helyzetük teljesen kilátástalanná válik. Elszakítják őket egymástól. És hogy sikerül-e újra találkozniuk? Talán…? Ilyen szívszorító történettel már nagyon régen találkoztam. Olyannal, ami ennyire meg tudott hatni.
A múltban történt események szépen fokozatosan bontakoznak ki, betekintést engedve a legapróbb részletekbe. Nem kell megijedni, ha az elején még nem tudjuk, miért robbant ki a Föld-háború. A végére világossá válik ez is, és fény derül sok minden másra is. Kiderül, hogy micsoda az emberéleteket követelő K-vírus, kik a telepaták, és hogy, hogyan alakul az emberiség sorsa! Legmerészebb álmainkban sem gondolnánk, mi lesz a regény végkifejlete. Álomszerű és mégis visszataszító. Hatalmasat üt!
A könyv alapos gondossággal van felépítve. Botond az egyes jelenségeket, szerkezeteket, és technológiákat részletekbe menően írja le, ám ez nem megy az elbeszélés rovására. Mindennek tüzetesen utánajárt, és ez látszik a könyv minden oldalán. Fogalmaim szerint ilyen az igazi hard-sf.
A regény technikai alkotásai az író ötletességéről, hatalmas fantáziájáról és képzelőerejéről árulkodnak. A könyvben mindenről magyarázatot kapunk. Megtudhatjuk, hogy pontosan mi célt szolgálnak, és hogyan működnek. A teljesség igénye nélkül, kezdve ugye a poszthumánokkal, akik mesterséges intelligenciával turbózzák föl tudatukat. Aztán ott van a kulancspisztoly, amivel átvehetjük az irányítást mások felett. Folytatva a schwarzschild-lyukkal, ami egy mesterséges fekete lyuk, egy tömegpusztító fegyver. Egészen a titokzatos Gretchen-fákig, amik létezéseinek körülményeit mindenki csak találgatni tudja.
A magyar sci-fi irodalomban egyedülálló regény A poszthumán döntés, de világirodalmi szinten is éppúgy megállja a helyét.
Eddig még színházban nem láttam, de most eljött az ideje. Névnapom alkalmából kaptam azt az ajándékot, hogy elmegy a egész család a Vígszínházba. Várom már nagyon!
Én eddig a Final Fantasy filmről azt hittem, hogy fantasy. Mondjuk nem tudom, hogy miért…? Ugyan a játékokkal nem játszottam, de ha említették, nekem mindig a hosszú hajú legény jutott eszembe, aki tud lőni a kardjával. És mindig remélem, hogy nem keverem valami másik játékkal. Szóval a játékokról nem tudok nyilatkozni.
Hozzászólások