Készült már film Nemere István regényéből, vagy novellájából. Például itt van a A fantasztikus nagynéni, melyet a Magyar Televízió forgatott Ruttkai Éva és Zenthe Ferenc főszereplésével. Vagy említhetjük még a Nagyfülű Artúr kalandjai című ifjúsági regényből készült 50 perces filmet. A most készülő Hipnózis című kriminovellán alapuló filmen pedig már az utolsó munkálatokat végzik. A Hipnózist is egy fiatal rendező karolta fel, és székesfehérvári színészek játsszák a szerepeket. A rendező írta a forgatókönyvet is, érthető módon kibővítve az amúgy negyven soros novellát. A Hipnózis film blogja, melyen egy interjú is olvasható Nemere Istvánnal, valamint a film előzetesei is megtekinthetők: http://www.hipnozisfilm.b13.hu/

A másik most készülő filmnek, a Vérvonalnak Nemere István írta a forgatókönyvét is. Az erotikus thriller főbb szerepeiben többnyire aktmodelleket, és ex-playmate lányokat láthatunk majd. A film történetének középpontjában egy amerikai színésznő áll, akinek környezetében véres gyilkosságok történnek, miközben Budapesten forgatja új filmjét.
Nos én képregényt szines képregényt rajzolnék nemere istván elvesszettek cimu muvéből. Nagyon szép képregény lenne.
Hű, az jó lenne.