Rekviem Az Emberiségért. Nicole És Elliot Balladája.
A történtekben Nicole és Elliot digitális naplója kalauzol el bennünket, és már az első oldalakon sejthetjük, hogy nem egy vidám történettel állunk szemben. És akkor ez nem kifejezés…
A regény egy idilli képpel nyit. Fiatal, szerelmespár egy reggelét követhetjük nyomon. Ébredés, fürdés, a férfi a reggeli közben újságot olvas, a gyerek közben tévét néz, és a nő is készülődik. Aha! Csak hogy a Taun járunk, ahová a Földről a fénysebesség felével haladó intersztellárisoknak is több évtizedbe telik az utazás. A férfi nem papírlapokat tart a kezében, hanem neurochipje segítségével tölti le a TauNetről a híreket. A gyerek is neuroterén nézi a filmet vagy valamelyik zenecsatornát.
A Földön nagy háborúk dúltak, elnéptelenítve ezzel az egész bolygót. A háború után akik tehették vagy kriobölcsőkben lehibernáltatták magukat jó néhány évtizedre, vagy intersztellárisokkal utaztak a Földtől távol eső kolóniákra. Vagy a Taura, vagy a Pavonisra. Miközben Elliot a kávéját kortyolja, megérkezik az első intersztelláris a Taura, a Gaia. És ezen a ponton megkezdődik a fiatal pár kálváriája. Megalázzák, kihasználják, becsapják őket. Megfosztják őket emberi méltóságuktól. A legeslegszörnyűbb dolgok történnek meg velük, pokollá változtatva életüket. Helyzetük teljesen kilátástalanná válik. Elszakítják őket egymástól. És hogy sikerül-e újra találkozniuk? Talán…? Ilyen szívszorító történettel már nagyon régen találkoztam. Olyannal, ami ennyire meg tudott hatni.
A múltban történt események szépen fokozatosan bontakoznak ki, betekintést engedve a legapróbb részletekbe. Nem kell megijedni, ha az elején még nem tudjuk, miért robbant ki a Föld-háború. A végére világossá válik ez is, és fény derül sok minden másra is. Kiderül, hogy micsoda az emberéleteket követelő K-vírus, kik a telepaták, és hogy, hogyan alakul az emberiség sorsa! Legmerészebb álmainkban sem gondolnánk, mi lesz a regény végkifejlete. Álomszerű és mégis visszataszító. Hatalmasat üt!
A könyv alapos gondossággal van felépítve. Botond az egyes jelenségeket, szerkezeteket, és technológiákat részletekbe menően írja le, ám ez nem megy az elbeszélés rovására. Mindennek tüzetesen utánajárt, és ez látszik a könyv minden oldalán. Fogalmaim szerint ilyen az igazi hard-sf.
A regény technikai alkotásai az író ötletességéről, hatalmas fantáziájáról és képzelőerejéről árulkodnak. A könyvben mindenről magyarázatot kapunk. Megtudhatjuk, hogy pontosan mi célt szolgálnak, és hogyan működnek. A teljesség igénye nélkül, kezdve ugye a poszthumánokkal, akik mesterséges intelligenciával turbózzák föl tudatukat. Aztán ott van a kulancspisztoly, amivel átvehetjük az irányítást mások felett. Folytatva a schwarzschild-lyukkal, ami egy mesterséges fekete lyuk, egy tömegpusztító fegyver. Egészen a titokzatos Gretchen-fákig, amik létezéseinek körülményeit mindenki csak találgatni tudja.
A magyar sci-fi irodalomban egyedülálló regény A poszthumán döntés, de világirodalmi szinten is éppúgy megállja a helyét.
Hát igen, ezt a könyvet három részletben olvastam el. Elsőre 20 oldalt, másodikra 30-at, harmadikra pedig a maradékot. Pedig esküszöm, megpróbáltam letenni.
Nekem is nagyon tetszett. Már több helyen leírtam, de a fiatal generációk között is világszinvonalú íróink vannak…
Tényleg nagyon jó könyv, bár nekem a vége nem nyerte el a tetszésem. Valahogy hiányzott a történet “lezárása”, mintha valami hiányozna. Nem a hepi endre gondolok, az nem baj ha nincs. Egyszerűen mintha nyitva lenne a regény vége: ez a jövő? Vagy SPOILER poszthumán vagy K-vírus? Ez a vég nekem valamiért nem tetszik.
DE attól függetlenül ez egy NAGYON JÓ REGÉNY - szeretnék még ilyet olvasni magyar szerzőtől.
mohicane:
Nem semmi vagy! 
Creideiki: Teljesen egyetértek.!
acélpatkány: A legvégén felmerül a lehetősége annak, hogy a poszthumánok rosszul döntöttek. Ez nekem nagyon tetszik. Hogy amit tettek hiábavaló volt, és így kimaradnak egy csodából. A könyv addig a pontig mintha a poszthumánok mellett érvelne, holott a poszthumánok se jobbak a telepatáknál.
És az is tetszik, hogy Nicole és Elliot sorsa is kettős. Ez az érdekes benne, hogy vegyes érzelmekkel zárul a történet.
Ha erre gondoltál?
Arra gondoltam, hogy a könyv két “zsákutcával” zárul: egyrészt ott van ez a telepata jövő(meg a getchen-fertőzött világok), másrészt a poszthumánok Gömbje, amit nem tartok egy jó jövőképnek (amolyan galaktikus zártosztály, ahogy Gáspár András mondaná). Egyik se fejlődik már sehová, én pedig nem szeretem az ilyettén jövőt, ahol a fejlődés megakad.
De zárjuk le a vitát: igazából nem tudom megfogalmazni, mi nem tetszik a végében. Rossz a szám íze, ennyi az egész. De ettől függetlenl élvezetes olvasmány volt.
Oké-oké! Semmi gond! Teljesen elfogadom a véleményed.
nos..végülis csak annyira jött be a könyv, hogy muszáj volt dedikáltatni
szóval lehet irigykedni 
és már csak egy rövid, egyszerű, ám mégis tartalmas mondatot tudok csak írni, ami összefoglalja mindazt a jót amit gondolok:
“Várom a folytatást.”
(u.i.: vagy ahogy egy reklámban mondják, mint legszebb dícséret –> “kérek még” :))
Összefirkálta Botond a könyvedet, és Te engedted Neki?!
hehe
Akkor már ketten várjuk a folytatást, de szerintem vagyunk így ezzel még páran.
Folytatás lesz, de jelenleg éppen lehet, hogy egy regénnyel hátrébb csúszik.
Ugyanis már egy ideje a folytatás történetén dolgoztam, lassan kezdett összeállni, de tegnap hirtelen rájöttem, hogy kell egy kis változatosság, így elővettem az Ember könyve című önálló regényötletemet. Most úgy tűnik, hogy az beelőzi.
Legközelebb úgyis az Isten gépeit olvassátok, remélhetőleg hamarosan, akkor meg majd úgyis ahhoz kértek folytatást (ami megitncsak nem kizárható).:-))) Ismerlek ám Benneteket
Amit ígérni tudok, hogy ezentúl valószínűleg minden regényem önállóan olvasható lesz. Még véletlenül sem akarok olyat tenni, hogy nem lezárt művet adok a kezetekbe, vagy félbehagyok egy sorozatot valamiféle ködös írói szeszély hatására.