Mennyi érzést ébreszt ez a musical. Több nyáron is ezt hallgatta a család mikor nyaralni mentünk. Akkoriban csak kazettát vagy rádiót tudtunk a kocsiban hallgatni. Így több héten keresztül szinte mindennap többször is végighallgattuk a Padlás kazettáját. Nagyon szerettük, szeretjük. Nem is csoda, hogy a végére kívülről tudtuk a dalokat, és Édesanyám meg is unta.
Húgom látta először a színházban a darabot, és az egyik osztálytársa másolta le nekünk kazettára. Az Enyém a pálya kivételével az összes dal rajta volt, de ez az egy nem tetszett nekik. Persze miután megszereztem a zenei könyvtárból cédén a musical-t, ez a szám lett a kedvencem.
Eddig még színházban nem láttam, de most eljött az ideje. Névnapom alkalmából kaptam azt az ajándékot, hogy elmegy a egész család a Vígszínházba. Várom már nagyon!
Addig is a sok szép dal közül most itt álljon egy, melynek Fényév távolság a címe. (Én erről jegyeztem meg, hogy a fényév távolságot jelent, és nem időt.)
OFF: Nálam nem működik az RSS.
Miért nem?
1. Mikor van Lionel-nap?
2. Mit tudsz Szent Lionelről?
A névnapom június 12-én van. Szent Lionelről nem hallottam még. Pedig az imént rá is kerestem, de semmi kézzelfoghatót nem találtam. Kérlek segíts!
Egyik lehetséges variáció szerint Szent Lionel Kittenburger Pázmány múlt századi afrika vadász hű kisérője és társa volt. Eredetileg Farkas névre keresztelték, de mikor ökölharcban legyőzött egy oroszlánt, aki legyőzése után lehajolt, megcsókolta a lábát, majd szégyenében elfutott, felvette a LION EL vagyis az oroszlán el (szaladt)nevet. Sajnos később az oroszlán felesége bosszút állt a hősön, aljasul megtámadta a sötétben, és széttépte. Bosszúálló tettét azzal indolkolta, hogy a család a szégyenében elbújdosott családfő végett kenyér, vagyis hús kereső nélkül maradt.
Kittenburger Pázmány kérvényezte a pápánál Lionel szentté avatását, amit a pápa a hős tettekre való tekintettel szó nélkül jóvá hagyott, átugorva a boldoggáavatás kategóriáját.
Sajnos a magyar Katolikus falinaptárokban továbbra is Szent Farkas néven szerepel.
Nem tudom miért, majd együtt kinyomozzuk!
Lehetséges, hogy így volt. Én el tudom képzelni!
A padlás nálam is meghatározó élmény volt. Emlékszem egészen addig utáltam színházba járni. Még iskoláscsoporttal néztem meg valamikor általános iskolás koromban, az eredeti szereposztásos Padlást. Rudolf Péter, Kaszás Attila, Hegedűs D. Géza, Balázs Péter, Tábori Nóra…stb..persze a mostani verzióban is kiváló színészek játszák a szerepeket. Háromszor is láttam, és mindhárom alkalommal érzelmekkel túlcsordultan jöttem ki a színházból. Gyanítom hogy fogom még látni párszor, ha máshogy nem a gyerekeim társaságában.
Sziasztok!
Én is láttam videókat a Padlás előadásból és nagyon tetszenek.
2008. július 25-én, Cseszneken láttam egy másik feldolgozásban, ami szintén nagyon ígéretesre sikerült. Szeretnék érdeklődni, hogy nem tudja valaki véletlenül kik játszottak benne, melyik társulat? Mert hiába érdeklődtem utána semmi érdemleges információ nincs rólu
ELőre is köszönöm a segítséget!
Amire írhattok: kazakik@freemail.hu