Tényleg! Én még nem mondtam el a véleményemet a művel kapcsolatban. Most, hogy Hajdú Éva ezzel az írásával áll a Zsoldos Péter Díj képzeletbeli startvonalához, éppen itt az ideje.
Kezdeném a címmel, ami első ránézésre betűk és számok furcsa összevisszaságának tűnhet. Ám ha tovább figyeljük, a Lucifer szó olvasható ki belőle. A szokatlan írásmód a történet végére értelmet nyer.
Persze a novellát többféleképpen is lehet értelmezni. Értelemszerűen én most a saját olvasatomat írnám le. Isten megteremtette a Világot, és vele együtt az embert is. Ám mivel Isten nem bábokat akart teremteni, megadta az embernek a szabad akaratot. Azzal a feltétellel, hogy nem ehetnek a tudás fájáról. De így az emberek tudatlanságban élték életüket. Azt hiszem mindenki számára ismerős a történet. De itt kezdődik csupán a novella.
Isten egy segítőt teremt maga mellé, aki szép lassan veszi tudomásul a környezetét. Egyedül találja magát egy templomban. A templom kapuja zárva, rajta az alábbi szöveg arany betűkkel:
Pater noster, qui es in caelis,
sanctificetur nomen tuum,
adveniat regnum tuum,
fiat voluntas tua sicut in caelo et in terra.
Panem nostrum quotidianum da nobis hodie.
Et dimitte nobis debita nostra,
sicut et nos dimittimus debitoribus nostris,
et ne nos inducas in tentationem,
sed libera nos a malo.
Latin Miatyánk. Aztán Isten megszólítja Teremtményét, majd a Teremtmény megkérdezi, ki beszél hozzá. És itt is van egy utalás. Isten a pí nevezetű irracionális számra hivatkozik, melyről tudjuk, hogy ez a számsor a Tóra szerint Isten nevét jelentheti. Isten ismerteti a Teremtmény feladatát, de ő nem hajlandó azt teljesíteni…
A szövegtől látszólag elütő kacsacsőrök, és a bennük szereplő szöveg a honlapokat leíró programozó nyelv részei. Ez a magyarázza a novella folytatását. Egy eddig ismeretlen számítógépes vírus dönti romba a kommunikációs csatornákat. Használhatatlanná válnak a tévés és rádiós csatornák, és az internet is. A novella új értelmet nyer, mélyebb rétegét fedezhetjük fel. Az írás gyakorlatilag lehet maga a vírus is. Hisz a programozó nyelvet jelölő tag-ek pont úgy vannak elhelyezve, ahogy azok megtalálhatóak egy igazi html fájlban is. <HTML> tag-gel nyit, és az ezt lezáró </HTML> tag-gel végződik a mű. Ezt a szabályféleséget jól nyomon is követhetjük a mű egészén. Beleértve a <A HREF: Kiv π> egyszer. </A>-t is, amely a weblapokon található linket definiálja. Jelen esetben Isten a már említett píre utal.
Egy aprócska adalék. A “Lucifer” egy latin eredetű szóösszetétel a lūx (fény) és ferre (hozni) szavakból, jelentése “fényhozó”. Az a fényhozó, aki egy új világ reményét hozza el. Ezt már csak én mondom…
'Isten a sci-fi-ben' kategória archívuma.
Hajdú Éva: lUc1ph3R
2008. április. 23. Isten a sci-fi-ben és Sci-fi-s regények, novellák-ban. 16 HozzászólásSuli aulájában ücsörögtem mikor odajött hozzám két fiatal srác. Megkérdezték tőlem, hogy válaszolnék-e pár kérdésükre. Igennel válaszoltam.
Az első kérdésük az volt, hogy mivel foglalkozok szabadidőmben. Mondtam, hogy olvasással, honlapkészítéssel, kirándulással. Rendesek voltak, nem a kérdőívvel kapcsolatosan kérdezték meg, hogy milyen programot használok, merre szoktunk kirándulni. Szóba jött Érd, hogy itt lakok, az érdi utak, csatornázás.
A következő kérdésük az volt, hogy melyik három szóval jellemezném életemet. Én erre az érdekest, izgalmast és változatost válaszoltam. Nehéz kérdés, ezen lehetne még sokat gondolkodni.
A következő kérdés volt, hogy mi az, ami az életemből hiányzik. Sikert mondtam így elsőre.
Aztán megkérdezték, hogy szerintem mi lesz velem tíz év múlva. Csupa talánnal feleltem. Talán feleség, merthogy rákérdeztek a családra gyerekekkel. Talán munka, lehetőség szerint abban a szakmában, amit tanulok. Így szép lassan egy beszélgetésbe ment át a dolog, közben kérdéseikre válaszolgattam.
Megkérdezték, hogy szerintem mi történik a halál után. Hogy éppen most mit gondolok? Kérdeztem. Mondtam, hogy szerintem újjászületünk, meg, hogy pont most merült fel ez a téma az egyik barátom blogjában, és jobban utánanéztem. Az egyik srác rá is kérdezett, hol lehet ilyen jó blogokra találni. Mondtam, hogy a duplave.freeblog.hu-n. Meséltem nekik az sfblogs-ról, hogy mi egy baráti társaság vagyunk. Hogy páran freeblogon, meg itt sfblogon vezetjük internetes naplóinkat. Nyomon követjük, hogy kivel mi történt. Hozzászólunk, megbeszéljük. Meg aztán, nem utolsó sorban nagy sörözéseket rendezünk. A két srác nagyokat bólogattak, helyeseltek. Tényleg kötetlenül beszélgettünk a kérdéseik mellett.
Kérdés volt az is, hogy mennyire különböznek a különböző vallások, meg, hogy mire tanít a kereszténység. Alapelveikben ugyanazt mondják a vallások, és a jóravaló cselekedetre tanítanak.
Megkérdezték, hogy hiszek-e Istenben. A szó klasszikus értelmében vett Istenben. Istenben, mint egy “konkrét személyben”. Nemmel válaszoltam. Viszont, mondtam, elképzelhetőnek tartom egy magasabb szinten lévő, fejlettebb civilizáció létezését. Akiket szintúgy tekinthetünk istennek, az emberekhez képest.
De a következő kérdésük tetszett a legjobban. Egytől tízig terjedő skálán osztályozd, ha lehetséges lenne, mennyire szívesen találkoznál Istennel. Személyesen, kézfogással. Szerintetek? Tíz.
A bűn fogalmáról is beszéltünk. Az ókori Görögországban az olimpiákon, ha az íjász célt tévesztett, akkor arra mondák, hogy bűn. Elvétette, vétkezett, vétek, azaz bűn.
Hogy hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a Biblia az igazat írja le? Meghamisíthatták-e a szövegét, a történelmet? Ha lejönne Isten, és bizonyosságot nyernénk… Na de akkor hová lenne a hit? Ugye, Bábel-hal!

Most már én is láttam a filmet. Az elejétől a végig végigizgultam. Magávalragadot a film hangulata onnantól kezdve, hogy a tv-ben bejelentik, megtalálták a rák ellenszerét.
A mutánsok kinézetével nem is volt baj, de az üvöltésük szerintem el volt túlozva. Kicsit úgy hangzott mintha természetfeletti lenne. Vagy lehet, hogy a hangszálak így mutálódtak…
A film elején elhangzott, hogy a mutánsok szociálisan teljesen visszefejlődtek. De a láthatóan a mellényes volt a főnökük, ő parancsolt a többinek.
De az is érdekes, hogyan volt Will Smith-nek víz és villany ellátása. Három év után nem hiszem, hogy iható marad a csőrendszerben lévő víz.
Ami nagyon tetszett, amikor Will Smith bemegy a kutya után a sötét épületbe. Papírpénz van a földön szétszóródva, és Will Smith azon lépked. Azt mutatja, mennyire megváltozik ember az értékrendszere, ha valami baj történik.

31 évvel a Harmadik Világháború után punkok motorosbandái uralják Új Tokió utcáit. A helyzet kautikus; gengszterek, terroristák, vallási fanatikusok vívják polgárháborújukat a rendfenntartó erőkkel szemben a feldúlt városban. Az egyik motorosbanda, a Kapszulák vezetője a 16 éves Kaneda is. Csapatának legfiatalabb tagja Tetsuo, akit mindig mindenki bánt. A fiú a Bohocók bandájával való öszecsapáskor bizonyítani akar, de baleset éri, és fegyveresek fogságába kerül. Egy laborba szállítják, ahol mindenféle vizsgálatnak vetik alá. Miután Tetsuo megszökik a fogságból agresszív lesz, fájdalmai és szörnyű látomásai lesznek. Ám a Tetsuo-t nem hagyják futni, egy egész hadsereget vezényelnek ki ellene. A fiú rájön, hogy újfajta képességekre tett szert, egyetlen kézmozdulattal könnyedén tud embereket ölni, helikoptereket földhöz vagdosni, tankokat felrobbantani.
A fiú a tiszta energia birtokosává válik, mely erő jelenti az életet. Ezáltal felfedezünk, és építünk házakat, motorbicikliket, hidakat,városokat és rakétákat. Tetsou az Univerzum Energiájával rendelkezik.
Sajnos a film közepétől a harc kapja a főszerepet. Bár egy-két helyen irreálisan sok vér folyik, de a film javára legyen mondva, hogy nem ez a jellemző. A film zenéje viszont remek, nekem nagyon tetszik.
Donnie Darko egy élénk fantáziával és ésszel megáldott 16 éves kamasz, aki egy amerikai kisvárosban él. 1988. október 2-án az éjszaka közepén egy repülőgép-hajtómű zuhan a gimnazista fiú szobájára. De Frank, egy kétlábon járó szörnynyúl hívásának engedelmeskedve Donnie kimegy a házból, és így megmenekül a szerencsétlenségtől. Odakint az óriásnyúl szörnyű tényt közöl a sráccal: 28 nap, 6 óra, 42 perc és 12 másodperc múlva eljön a világvége…
Innen csak az olvassa tovább, aki már látta a filmet!!
Continue reading ‘Donnie Darko’
Síkföld, négy dimenziós mátrixok, két és négy dimenziós lények
2007. november. 10. s a többi és Isten a sci-fi-ben-ban. 6 HozzászólásMatek órán a négy dimenziós mátrixokról tanultunk. Ekkor mesélt a tanár a Síkföld című könyvről. A szöveg majdhogynem szóról-szóra megegyezik az elhangzottakkal:
Tessék elképzelni ezt a, ezt a világot, ami ilyen. Ugye?
És mondjuk találkozik egymással egy háromszög meg egy négyszög, és ezek elkezdenek beszélgetni…
Ugye. Tehát milyen problémák merülnek fel: ez a háromszög hogy ismeri meg hogy az egy négyszög…
Na mindegy…
Ilyen esetekkel foglalkozik ez a könyv, tehát tessék erre gondolni.
A lényeg az, hogy most jön a poén benne. Tessék elképzelni, hogy van házuk is ezeknek a… ezeknek, ami…, hát ami ugye a síkban van, ezeknek nincs kiterjedésük. Tehát nem az, hogy egy mm-re kilógunk a térbe, ezek csak bent vannak a síkban. Ugye.
De házuk az van és ajtajuk is van. És az ajtó így kinyilik a síkban. Nagyon nehéz ám elképzelni, tessék látni!!
Itt laknak bent. Ő, ő nekik ugye van egy határa ennek a háznak, ahol a háromszög bent van. De a négyszög nem látja, hogy mi van a házban, mert be van csukva, és ő csak a síkban lát. De hát a tetejét a háromszög házának… légyegében ezt tekintjük tetőnek, mert ez akadájoza meg, hogy ő… és az eső se tud esni, mert ugye nincs is. igazából neki, neki az a tető az a tető. De most ne tessék ezen röhögni! Majd mindjárt jön ennek a mondani valója, tehát ami a lényeg.
Mi a lényeg?! Tessék elképzelni, hogy itt laknak ennek a síkföld felületén ezek a… És jön hozzájuk látogatóba egy ufo. Egy gömb… egy gömb!
Amíg ez a gömb kint van ebből a síkból, ők nem látják, mert ők csak itt látnak ebben a síkban, igaz?
Ők nem tudják hogy ott fölöttük közeledik egy gömb. Mikor jön a gömb és eléri, érínti a gömb az ő világukat, akkor megjelenik az ő világukban egy pont. igaz? Jön a gömb tovább. Mit látnak, hogy megjelenik egy kör. Ez a kör egyre nő, ahogy a gömb halad a… …világmindenségben. És egy ponton megint eltűnik a gömb.
Sőt! Mondok egy másikat. Képzeljék el hogy itt áll a hűtőszekrény a sarokban. Itt tárolja a háromszög kollega a söreit. Itt vannak bent.
Jól behűtöttte őket, itt a tv, itt van ahonnan nézi a meccset.
Na most. Be van csukva az ajtaja ennek a hűtőnek. Ez itt a tv. Be van zárva a hűtő, és jön hozzá a gömb… Nem viccelek!
És a gömb azt mondja: megviccelem én ezt a háromszöget. Előveszi a kezét, lenyúl ide a hűtőbe.
Nem látja a háromszög, mert ő nem lát ki ebből a síkból!
Kiveszi a sört, és nézelődik a háromszög, itt az asztala, a sört fogja és oda lerakja a gömb.
Mit lát ebből a háromszög? Ott ülök, nyugodtan nézem a tv-t, és egyszercsak puty megjelenik egy sör. Nem látja a gömböt!
Tessék a következőt elképzelni. Van ez a háromdimenziós tér, igaz? Tehát minden adott.
Egy kicsit följebb megyünk eggyel. Itt vagyunk mi a három dimenziós térben.
Tegyük fel, hogy van negyedik dimenzió. Ott egy negyedik dimenzióban közeledik felénk egy négy dimenziós gömb. De mi nem látjuk, mert mi itt vagyunk a három dimenzióban. Mi nem látjuk, ugyanúgy mint a síkbeli lény nem látja a három dimenzios gömböt, mi se látjuk a négy dimenziós gömböt.
Ha átmegy a világunkon, akkor mit látunk belőle? egy három dimenziós gömböt. Amikor így átmegy. Egyszer egy pontot látunk, aztán látunk egy gömböt és utána megint nem látunk semmit. Aztán. Tessék azt gondolni, hogy nézem a meccset, egyszer csak megjelenik mellettünk egy sör. Ugyanez az analógia mind megtörténhet velem.
Negyedik dimenzióban élő lény kiveszi a sört, mert az ő irányából nézve az a hűtőszekrény nyitott, ugyanúgy mint az előbb állított eseményben.
Igaz? Vagy? Mást mondok. A három dimenzioból nézve ennek a négyszögnek a belseje látható. Igaz?
Bele lát a lény a háromdimenziós lény, bele lát a kétdimenziósnak a belsejébe. Na most tessék elképzelni. Tehát itt látunk egy gyilkost, aki éppan azt gondolja, hogy bemegyek ebbe a házba, és kinyirom ezt a háromszöget, mert állandóan nézi a tv-t és sörözik.
Ez a három dimenziós gömb, azt mondja: ez a négyszög gyilkosságra készül. Mert belelát a belsejébe.
Ez ad abszurdum.
És tessék elképzelni egy négydimenziós lény számára ugyanúgy a mi belsönk abban az irányban nyitott. Mindent lát. Minden gonoszságunkkal, mindennel együtt. Hát tessék ezen kicsit elgondolkodni, mert ez… Ez nem biztos hogy van négy dimenzió. De ha van!, ami miért ne lenne. Mert a síkbeliek se gondolták, hogy van három dimenzió. Miért gondolták volna, ők csak azt látták ami a síkban van. Analógia alapján teljesen logikus hogy van. Nahát ez csak egy mese volt.
Philip K. Dick egyik műve a Figyel az ég. A könyv elején egy atomerőmű látogatáson résztvevő csoport balesetet szenved a reaktornál. A balesetben eszméletüket vesztik a látogatók, és elindul a világok közti utazás. De ezek a világok csupán az agyuk szüleményei, a valós világ torz vetületei, módosított képei. Olyan világokba kerülnek, melyeknek minden egyes részlete saját elméjük kreálmánya.
Az első világ, melyben tudatukhoz térnek, egy öreg, nyugdíjas katona világa, aki mélyen vallásos, és az elvek embere. Ebben a világban a vallás feljebb való a tudománynál, a bűnt természeti csapás követi, mint például a hazugságot sáskajárás követ.
De a gondolatot tovább víve. Élhetőbb világ lenne, ha egy úgynevezett Isten figyelné minden rezdülésünket? Ha félnénk a megtorlástól, a rossz cselekedeteink utáni következményektől? Előrébb tartana a világ, ha az egyház kezében lenne az államirányítás? Ha a tudomány fejlődésének irányát a vallás szabná meg?

A hetedik Galaktikában jelent meg Francis Carsac A Sors hegyén című novellája.
A történet Terai Laprade-ról, és Leóról, egy féloroszlánról szól. Az Ophir-II-re utaznak, ahol Terai az Inter Banyaműveknél kap geológusként munkát. A bolygón egy érdekes faj él, a fogpiszkálók. Nevüket alkatukról kapták, mivel olyan vékonyak, akár a fogpiszkáló. Közülük a felnőttek úgy élnek, mintha nagy bánat nyomná szívüket. Lassan járnak, arcuk életúnt. Ellentétben az fiatalokkal, akik vidámak, nagyokat nevetnek. Az Bányaművek orvosa próbálta kivizsgálni a rejtélyt, de sem valamilyen vírust, sem egyéb más okot nem talált. Később Terai megtudja, hogy az ifjak a Sors hegyén afféle felnőtté avatáson esnek át, de közülük nem mindenki tér haza.
És ott van az öreg geológus-tudós, aki azóta issza magát minden este le, amióta a Határt átlépte és a Sors hegyén járt. Azt állítja, tudja, hogy mikor fog meghalni.
Esemény eseményt követ, mígnem Laprade és Leó elindulnak a Sors hegyére. Egy barlang szűk járatain mennek keresztül, lápvidéken kelnek át. Egy hatalmas sziklához érnek, melynek tövében csontokat pillantanak meg, a sziklafalba lépcső van mélyesztve. Fölmennek rajta, és egy templom termébe lépnek be, ahol egy gép várja őket.
Egy Riának nevezett bolygó értelmes lényének agya van a gépbe zárva. Az Akneászok leigázták a Ria bolygót, rabszolgaságba taszítva annak civilizációját. Mert az Akneászok kihalófélben voltak, és mivel nekik el kellett tűnniük, úgy gondolták más faj se maradjon utánuk. És megalkották a számítógépeket, amelyek megmondják a jövőt. A fogpiszkálókat hívósugaraival csalogatta a templomba, és mikor megtudták sorsukat, a mélybe vetették magukat.
A jövőtemplomban lévő számítógép azt mondja, hogy ő nem befolyásolja a jövőt, szenzorokat küld az időbe, és csakis az egyén jövőjét látja. Az egyén meglátja sorsát, de utána szabadon dönt.
De vajon azért ölik meg magukat a fogpiszkálók, mert megtudták, hogy öngyilkosok lesznek? Vagy ez a végzetük? Vajon végső tettüket szabad akaratukból cselekszik? Jövőjük ismeretében vajon tudnának-e azon változtatni?
Egy bizonyos, a fogpiszkálók számára a számítógép volt az isten.
Mert a gép energiája elfogy miután közli Teraival és Leóval jövőjüket, és Terai szétrombolja a gépet.
Douglas Adams sosem tagadta ateista nézeteit, és ez meg is nyilvánul a könyveiben. A legszembetűnőbb példa erre a Galaxis Útikalauzban szereplő Bábel-hal, mely bizonyítja Isten nemlétét.
Douglas Adams az Útikalauz írásakor valami egész különlegeset talált ki a szereplők nyelvi különbségeinek áthídalására. Nem akarta velünk elhitetni, hogy az univerzum összes lénye beszél angolul, és nem is valami csoda fordítógépet írt a történetbe, hanem a Bábel-halat.
De hallgasuk meg, mit mond a Galaxis Útikalauz Stopposoknak:
- A Bábel-hal - mondta csöndesen a GALAXIS Útikalauz - kicsi, sárga és pióca alkatú, s valószínűleg a legfurcsább lény a világegyetemben. Agyhullám-energián él, mégpedig nem a hordozójáén, hanem azokon, amelyek kívülről érik a hordozóját. A beérkező agyhullám-energiák összes tudat alatti mentálisfrekvenciáját abszorbeálja, és testébe építi. Majd exkrementumként a hordozója agyába üríti azt a telepatikus mátrixot, amely a tudatos mentálisfrekvenciák, és a hordozó elme beszédközpontja idegi jelzéseinek kombinálásából adódik. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki egy Bábel-halat dug a fülébe, az azonnal megért bárkit bármilyen nyelven. A ténylegesen hallott beszédelemek dekódolják azt az agyhullámmátrixot, amelyet a Bábelhal táplál a hordozója agyába. Mármost bizarrul valószínűtlen, hogy pusztán az evolúció tiszta véletlenje eredményeképpen létrejöhet valami, ami ennyire észbontóan hasznos. Ezért néhány gondolkodó egyenesen Isten nem létezésének végső és legkézenfekvőbb bizonyítékát látja benne.
E gondolkodók nagyjából így érvelnek:
- Nem vagyok hajlandó rá - mondja az Úr -, hogy létezésemről bizonyítékot szolgáltassak. Mert a bizonyíték kizárja a hitet, s hit nélkül én semmivé válok. - A Bábel-hal viszont - így az Ember - kész lebukás, nem? Sose fejlődött volna ki véletlenül. Tehát létezésedet bizonyítja; ez esetben pedig a saját érvelésed alapján nem létezel. Quod Erat Dernonstrandum.
- A fenébe - mondja az Úr. - Erre nem is gondoltam-és menten felszívódik egy logikai buborékban.
- Ez könnyen ment - mondja az Ember, és gyorsan megpróbálja bebizonyítani, hogy a fekete az fehér, míg el nem gázoltatja magát a legközelebbi zebránál. Legtöbben a mérvadó teológusok közül úgy vélik, hogy ez az érvelés annyit se számít, mint egy pár dingókutyavese. Ez azonban nem gátolta meg Oolon Colluphidot abban, hogy szép kis vagyont keressen, mikor ezt a vitát választotta Ez Majd Végre Betesz az Úrnak című sikerkönyve fő témájául.
Mindez nem akadályozta meg, hogy a szegény Bábel-hal hatásosan lerombolja a különféle fajok és kultúrák közti összes kommunikációs akadályt, és így több és véresebb háború okozójává váljék, mint bárki vagy bármi a történelem folyamán.
(részlet Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak című művéből)
Azt hiszem ez mindent elárul, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót.
Csak érdekeségképpen kezdem el összegyűjteni, hol, milyen formában fordul elő isten a sci-fi-ben. Kis i-vel írtam direkt. Nem kifejezetten a Bibliai Istenre gondolva. Nem szeretnék én ebbe mélyebben belemenni, mert nem vitatom a vallásosság értelmét. Nem szeretnék senkit sem megsérteni írásommal.
Akkor ez lenne:
Palmer Eldritch a mélyűrben találkozik egy idegen létformával, amely képességeiben több az embernél. Ki lehet ez a lény? Egy számkivetett, akit száműztek saját fajától.
Philip K. Dick saját elmondása szerint látott valami arcot az égen, melynek éles fogai voltak. Mikor ezt a papnak említette, a pap azt mondta, a sátánt látta.
De ha nem a sátán volt? Ha isten volt, aki gonosz szándékú?
Ez a könyv egyik feltevése, ebből a látomásból vette Philip K. Dick az ötletet. És Palmer Eldritch stigmái az acélfogsor, a robotkéz, és a szenzorszemek.
Hozzászólások