'Sci-fi-s filmek' kategória archívuma.

Attila az időutazó

Állítása szerint az FBI, a CIA, és a szerb maffia összefogtak ellene,hogy elhallgattatsák. Hát nem sikerült!

Final Fantasy: The Spirits Within (A harc szelleme)

final_fantasy.jpgÉn eddig a Final Fantasy filmről azt hittem, hogy fantasy. Mondjuk nem tudom, hogy miért…? Ugyan a játékokkal nem játszottam, de ha említették, nekem mindig a hosszú hajú legény jutott eszembe, aki tud lőni a kardjával. És mindig remélem, hogy nem keverem valami másik játékkal. Szóval a játékokról nem tudok nyilatkozni.
Viszont a héten egyik nap adták a tévében a filmet, és véletlenül elcsíptem belőle pár percet. Inkább hasonlított sci-fire, mint fantasyra. Ezért aztán nagy kíváncsisággal meg is néztem.
Dr. Aki Ross-t szörnyű álmok gyötrik. Egy idegen bolygón áll, miközben egy idegen faj csap össze egymással. A háborújuk a bolygó pusztulásához vezet. Hogy miért álmodja folyton ezt az álmot. Benne is lakozik egy olyan szellem, mint akik megszállás alatt tartják a Földet. Az emberiségnek narancssárga fantomokkal kell osztoznia bolygónkon. És ezek a nem túl szellemes szellemek megfosztják az embereket kék szellemüktől. Ami persze az ember halálához vezet. Így érthető az emberek felháborodása, és hogy mindenféle bombákkal és ágyúk bevetésével akarják elpusztítani ezeket a fantomokat. Ám eddig minden hadjáratuk kudarcba fulladt. Dr. Aki Ross és Dr. Sid nem katonai fegyverekkel szállnának harcba. Ők a Föld szellemét, Gaiát keltenék életre a nyolc földi szellem segítségével. A film története kicsit hasonlít a StarCraft-éhoz. Van ez a halom ellenséges, visszataszító lény, akik ugye túlerőben vannak. És a technikailag jól felszerelt emberek, akik meg kétségbeesetten lövik őket, de mindhiába, majd menekülve bura alatti városukba vonulnak vissza.
Az film végülis egy nagy (animációs) mese. Merthogy mély gondolatokat azért nem tartalmaz, története sem túl bonyolult. Ha belevesszük, hogy az idegen faj háborúja miatt robbant föl a bolygójuk, akkor a film mondanivaló az lehetne, hogy ne robbantsd föl a saját bolygódat, mert az nem jó dolog. Sőt. Néha kifejezetten rossz is tud lenni… Szóval értitek.
A CGI grafikával viszont nincs semmi gond, teljesen élvezhető a film látványvilága. Jól néznek ki a szkafanderes katonák, az űrhajók, fegyverek, és a szereplők is jól ki vannak dolgozva.
Az akciók miatt érdemes talán a filmet megnézni. Ezért ahol nincs benne csetepaté, ott kicsit unalmassá válik. Hát ennyit tudnék elmondani.

2012 Doomsday

2012_dommsday_1.jpgAvagy 2012: Ítéletnap. Mikor lesz a következő világvége? 2013-ban? Nem, előtte még lesz egy 2012. december 21-én. Senki ne csináljon aznapra programot magának.
Mexikóban, egy buján burjánzó dzsungelszerű vegetáció kellős közepén Dr. Frank Richards ( Dale Midkiff: Időzsaru: “Selma, vizuális üzemmód!” ) egy kitörni készülő vulkán tövében kutatásait végzi. Ő volt az egyetlen általam ismert színész. A földrengések miatt beomlott, és hozzáférhetővé vált kamrában egy időszámításunk szerint 300-400-ból származó arany feszületet talál. Eközben egy csoport egy felhőkarcoló irodájában számítógépeken szimulál és számolgat. Ki is jön nekik az eredmény: a Föld forgása lassul, kicsivel több, mint egy nap múlva teljesen meg fog állni. Ennek köszönhetőek a vulkánkitörések, és földrengések. Valamint az éghajlat is meg fog változni. Persze a szimulációs csapat vezetőjének lánya is éppen Mexikóban van. Ő misszionárius egy indián faluban, ahol szinte mindenki megbetegedett a folyó túlmelegedett vízétől. A főszereplők sorát egy mentőslánnyal zárnám. Neki már gyermekkora óta látomásai vannak egy templomról, folyton azt rajzolgatja.
A film elején videóklipeket megszégyenítő módon két percenként mindig mást mutatnak. Nehogy le tudd követni, hogy éppen ki kivel van, vagy mi történik. Aztán meg a film vége felé, a hűde érzelgős részeknél hallgathatod hosszú percekig hogyan sírnak-rínak, mindent megbántak.
De Dr. Frank Richards ki is deríti a rejlélyt. Falba vésett négyzetekből és háromszögekből olvassa ki az ősi maja jóslatot. A legenda szerint eljön a világvége a nagy ciklus végén. De ha elviszi Chichen-Itza templomába a talált keresztet, akkor aztán jól megmenekül a Föld. A templomban pedig egy harcos fog születni Isten hírnökeinek a segítségével. Az említett főszereplők mind fel is kerekednek, hogy tűzön-vízen át eljussanak a piramis-templomhoz. A misszionáriuslány az indián faluból származó, terhes nővel találkozik, akinek elmondása szerint gyermekének nincs apja, merthogy Istentől kapta a babát.
A vizuális effekteket nem vitték túlzásba. Hó helyett hungarocell esik a szereplők fejére a dzsungelben. Furán nyeli el a föld az egyik szereplőt. Egyedül a Földet csinálták meg jól, ahogyan az a világűrből látszódik, és ahogy az óceán elindul a szárazföld felé. A mellékszereplőkkel se bajlódtak sokat a történet szempontjából. A film vége előtt páran egyszerűen szublimálnak, talán így nem kellett velük többet bajlódni.
Furcsán hat a tévé előtt ülő nénike is. Száz wattos colgate mosollyal várja a halálát. Nekem nem volt túl meggyőző. Mert ugye az egész történet a hitre és a vallásra volt kihegyezve. Nem azt mondom, hogy ez baj, csak legyen akkor valami tanulsága is a filmnek. Például, hogy aki nem tud úszni, az ne másszon meggyfára, mert elüti a villamos. Nekem ez is elég lett volna. De nem.
Ez a film személygépkocsi vezetésére jogosult, mert B kategóriás.

A vicc az egészben az, hogy van egy olyan film is, hogy Doomsday, ami szintén 2008-as. És én azt hittem azt töltöttem le. Ííí. Ezt benéztem. :) Mert a torrentoldalon ebből a másik filmből voltak a képek. De most nézem, más is járt már hozzám hasonlóan. Na hátha majd ez a sima Doomsday jobb lesz.

Zuhanj is koma, a filmedet meg rántsd magaddal!
2012_dommsday_2.jpg
(Az említett CGI jelenet a filmből.)

Nemere-adaptációk

Készült már film Nemere István regényéből, vagy novellájából. Például itt van a A fantasztikus nagynéni, melyet a Magyar Televízió forgatott Ruttkai Éva és Zenthe Ferenc főszereplésével. Vagy említhetjük még a Nagyfülű Artúr kalandjai című ifjúsági regényből készült 50 perces filmet. A most készülő Hipnózis című kriminovellán alapuló filmen pedig már az utolsó munkálatokat végzik. A Hipnózist is egy fiatal rendező karolta fel, és székesfehérvári színészek játsszák a szerepeket. A rendező írta a forgatókönyvet is, érthető módon kibővítve az amúgy negyven soros novellát. A Hipnózis film blogja, melyen egy interjú is olvasható Nemere Istvánnal, valamint a film előzetesei is megtekinthetők: http://www.hipnozisfilm.b13.hu/

nemere_hipnozis.jpg

A másik most készülő filmnek, a Vérvonalnak Nemere István írta a forgatókönyvét is. Az erotikus thriller főbb szerepeiben többnyire aktmodelleket, és ex-playmate lányokat láthatunk majd. A film történetének középpontjában egy amerikai színésznő áll, akinek környezetében véres gyilkosságok történnek, miközben Budapesten forgatja új filmjét.

nemere_vervonal.jpg

Love Story 2050

lovestory2050.jpg
Egy Bollywood-ban készült, indiai sci-fi film várható július 4-től a mozikban.
Bollywood legnagyobb költségvetésű filmjét a Weta Workshop készítette, akik a Gyűrűk Ura trilógia és a Van Helsing látványvilágáért felelősek. A filmet Adelaideban és a szomszédos szigeten, Kangaroo Island-on forgatták. A szerelmes történet a 2050-es csillogó-villogó Mumbai-ben játszódik, ahová Priyanka Chopra, a film hősnője utazik az időben. Szerepet kap még egy robot, és Harman Baweja is, a közeljövő egyik lehetséges új férfisztárja.

Az előzetes képsorait nézve megtalálható a filmben a 200 éves ember, de látható az A.I. filmből a maci is. Meg még más-más filmek hatásai érték a Love Story 2050-t, mint például Az időgépé, és az Én, a roboté.

THE - Tudományos Hasznos Emberi

Suliban akadt kezembe a THE nevezetű, kisalakú, ingyenes magazin első száma. A lap most indult, szóval ne lepődj meg, ha még nem hallottál róla. A címlapon az alábbi Széchenyi idézet olvasható: “Merjünk nagyok lenni, s valóban nem oly nehéz, de legyünk egyszersmind bölcsek is!” Ezt így, most hirtelen nem tudom hova tenni. Jó, hát legyen! Én kicsit a Széchenyi programra asszociálok így elsőre olvasatra.
Na de! Ebben az újságban van minden földi jó, és nem földi jó is! Szó van benne az űrkatatásról, Holdkutatásról, a villámokról, kisbolygókról, a napszélről… Nem is írom le az összes témát, az oldalukon mazsolázzon még mindenki kényére-kedvére (http://the-online.hu/). Innen akár le is lehet tölteni a teljes újságot pdf formátumban.
Amit mégis ki szeretnék emelni az az, hogy Utah államban van a Mars Sivatagi Bázis. Egy növényzettől mentes helyen hat fős magyar legénység fog szolgálatot teljesíteni. Ki lehet találni nekik, hogy milyen kísérleteket végezzenek. De nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy történeteket lehet kitalálni, amit aztán ott a helyszínen jól leforgatnak.
Hát ennyi. Gondoltam, valaki hátha kedvet kap.

H. G. Wells történetei a Hallmarkon

Most újra a Hallmarkon:
A 2001-es háromrészes minisorozattal H. G. Wells novelláit dolgozza fel. A kerettörténet az, hogy 1946-ban a 80 éves Wellst felkeresi egy újságírónő, Ellen McGillvray. Az idős író neki mesél fiatal koráról. A 19. századi Londonban különösebbnél különösebb dolgok történnek meg.

Hipervándor

hipervandor.jpgMa délután láttam a Jumper, elnézést, a Hipervándor című filmet. David Rice, a főszereplő elkezdi mesélni, hogyan teleportált először 15 évesen. Annyira belejött a dologba, hogy aznap még háromszor-négyszer hajtott végre térugrást. És onnantól kezdve már nem is gyalogolt soha többet.
Teljesen észrevehetetlenül, az egyik jelenetről a másikra a kisfiúból nagyfiú lett.
David nem egyedüli képességét tekintve. Griffin személyében lel társra. Ő mondja el Davidnek, már a középkorban léteztek hozzájuk hasonlóak, és az inkvizítorok azóta vadásznak rájuk. Arra nem tér ki a film, hogy honnan e remek képesség. Miért csak oda lehet teleportálni, ahol már járt egyszer az ember. Hogy miért vannak a vándorpontok. David és Griffin kapcsolata sem túl egyértelmű. Egyik percben összeállnak a főgonosz, Roland ellen. A másik percben meg megszívatják egymást.
Roland személye a leglogikusabb. Ő az inkvizítor 21. századi megfelelője, a 21. század technikájával. Szentül hiszi, hogy Isten kiváltsága, hogy mindenhol jelen legyen. Ezért életcélja, hogy megölje az összes vándort. (Zárójelben: Ami kicsit értehető is, gondolok itt a vándorok életviteléhez. Elemelnek mindent, amihez kedvük szottyan.) ((Kettő zárójelben: Nekik van igazuk…!?))
Minden adott, hogy felpörögjön a film. Már vártam a nagy összecsapásokat. A kontinensek közti nagy fogócskát, a nagy csatákat. De nem. Az egzotikus helyszínek (Róma: Colosseum, piramisok, Szfinx, Sydney-Operaház, London) elvitték a pénzt, az akció jelenetekre már nem maradt. A történet sem zárul le. Nyitva marad a téma. Folytatás várható…(?) Ám ez így csak olyan, mint egy hosszú sorozatrész.

Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma és Ghost in the Shell: Innocence

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte - igen lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltűnődve -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

gits_innocence.jpg

Togusa: Biztos, hogy ez már a fizikai valóság?
Batou: Nincs semmi, ami megkülönböztetné a “mesterséges” emlékeket a “megtapasztalt” emlékektől. Bármelyik is legyen most ez, csak később fogod tudni felismerni. Nem tudhatod hogy álomban vagy, miközben álmodsz.

Masters of Science Fiction - A Science Fiction Mesterei

Halványan derengett, hogy ilyen is volt nemrégen a tévében. Hát most előástam az internetes adatkupacból. Az első és a harmadik részt néztem eddig meg, és azok nagyon tetszettek. A második részt technikai okok miatt eddig még nem volt lehetőségem megtekinteni, ugyanis még nem találtam meg.
De utólag is pótolhatom lemaradásom, mert az egyes epizódok nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz. A téma persze ugyanaz: science fiction. De nem az a lézerfegyveres, űrcsatás, “én vagyok az apád”-os. :) Hanem elgondolkodtató, emberi érzelmeket bemutató. A negyven perces részeket Stephen Hawking narrátolja.
Az első epizód, A Clean Escape címmel, John Kessel történetéből készült Judy Davis és Sam Waterston szereplésével. A filmből kiderül, hogy az USA bevetette műholdas atomfegyverét. Erre az összes nagyhatalom ugyancsak kilőtte atomrakétáit, a Földön nukleáris tél honol. Ám aki mindezért felelősségre vonható, az elvesztette emlékezetét úgy 2007 környékén. Úgyszólván nem emlékszik az elmúlt 20 évére. Egy pszichiáternő próbálja meggyógyítani, hogy feleljen tetteiért.
A harmadik rész nekem még jobban tetszik. Címe Jerry Was a Man, és ez egy robotos történet! Robert A. Heinlein története egy aknakeresőrobotról szól, akire már nem tart igényt a hadsereg. Egy gazdag házaspár női tagja eszébe veszi, hogy ő megmenti ezt a szeretnivaló robotot. A bírósági tárgyaláson aztán kiderül, mennyire emberi ez a robot. A rész egyik szereplője Malcolm McDowell, akit senkinek sem kell bemutatnom, viszont mindenki ismeri.
masters_science_fiction.jpg




Hiperfelület

Rövid, szöveges üzenetek


Hozzászólások

  • szs: És a rendőrség még nem kérte a kutya segítségét? Szerintem hamar megtalálná. :)
  • Annatar: De az igazi tanulság az, hogy az állatok tudják. Tudják, hogy milyen ember az ember ;) A kutyák...
  • bellamaria: Micsoda horror és erotika! Sőt krimi! Az a baj, hogy a postás nem olvasott Tömörkény István...
  • Nita: És be lettem engedve… :P
  • Nita: Hát, az adagot nem vitték túlzásba. :PRáadásul egyszer-kétszer a pasi beégett, mikor pl. azt...

Reklám

  • Kiemelt blogok

  • Kiemelt dolgok

  • Reklám

    RSS

    valami


  • SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
    Joomla Toplista SG.hu