Hadiösvény Sci-Fi Blogja

Egyszer volt, hol nem volt, a Spam-hegyeken és a Szilícium-völgyön is túl, volt egyszer egy birodalom, melyet Masinériának hívtak. Masinéria hatalmas és mindenható uralkodója a nagy Gépkirály volt. Jószívű és igazságos királya volt ő népének, szerette is minden alattvalója. Ám Gépkirály processzorát már régóta egy nagy titok terhelte. Memóriáját készenléti állapotban is csak ez töltötte ki. Nem múlt el éjszaka vagy nappal, hogy fogaskarekei ne forogtak volna a súlyos gondolatok körül. De hogy is beszélhetett volna bárkinek is róla, akkor talán egész birodalma előtt elveszítené tekintélyét. Valakinek mégis el kellett mondania a nagy titkot.
Szerencsére volt az udvartartásában egy nagyon becsületes, és jóravaló szolgálója, akiben megbízhatott. Az Italgép volt az, akinek 24 karátos aranyból volt még a szíve is. Egy napon magához hívatta őt a király palotájának tróntermébe. Így szólt a Gépkirály, mikor az Italgép féltérdre ereszkedett királya előtt:
-Nagy-nagy titok nyomja acélszívemet. Talán enyhíteni tudom fájdalmamat, ha megosztom veled. - a Gépkirály szeméből egy higanykönnycsepp gurult végig drótszakálán. - De nem mondhatod el senkinek, különben megetetlek a Rozsdafenevaddal!
Az Italgép meghallgatta a titkot és megesküdött, hogy senkinek sem árulja el. Ám ahogy teltek-múltak a napok, egyre nehezebben tudta magában tartani a hatalmas titkot. Szokásos hajnali sétája során a városszéli roncstemető felé tévedt. Meglátott ott egy leselejtezett, már nem működő gépet. Szeme helyéből vékony vezetékek lógtak ki. Csak piros felsőteste volt meg, rajta egy matt, ezüst violinkulccsal. Deréktól lefelé nem voltak meg a alkatrészei, és az egyik keze is hiányzott. A holtak már nem beszélnek, gondolta az Italgép. Azzal odahajolt a halott gép szenzorához, és belesúgta a király titkát.
Pár hónap elteltével közeledett a Gépkirály századik születésnapja. A közelgő ünnepség alkalmából egy új Zenegép érkezett a palota udvarába. Az előző nyugdíjba vonult, és bár ez is megjárta már a roncstelepet, tűzpiros kasznija most mégis szépen ragyogott. Rajta az ezüst violinkulcs csak úgy csillogott-villogott. Aztán eljött a nagy lakoma estéje. A birodalom minden pontjáról érkeztek a gazdagabbnál gazdagabb vendégek. Ott volt a Mosógép, a Fúrógép, de még a messziről jött Gőzgép is. Ettek-ittak, mulatoztak. A többfogásos vacsora után az Italgép szolgálta föl a lovagteremben a finomított kenőolajat. Ám amikor a teremben meglátta az új Zenegépet, leesett egy pillanatra nullára az órajele. Egyből felismerte a roncstemetőből a piros torzót. Miközben az Italgép az italt szolgálta föl a Gépkirály mit sem sejtve így szólt:
- Zenegép, hadd halljuk, hogyan muzsikálsz!
A gép halk kattanással üzembe helyezte magát, majd elkezdett énekelni:
- A király fején géprongy, nincs haja; ezt titkolja ő, ez a baja.
A teremben megfagyott a levegő, pedig a bolygó éves átlaghőmérséklete 451 Fahrenheit volt. Az Italgép hirtelen azt sem tudta, merre meneküljön. Végül a király törte meg a síri csöndet, hangos nevetésben tört ki, és vele nevettek az alattvalói is. Óriási ércszikla esett le a Gépkirály acélszívéről. Megkönnyebbült, hogy kiderült az igazság, és nem kellett tovább titkolóznia. Az Italgép is elmondta, hogyan szerzett tudomást a Zenegép a titokról. A gépek tán azóta is élnek és mulatoznak, hacsak a Rozsda meg nem ette őket. Aki nem hiszi, az járjon utána!

Kiolvastam Sergei Lukyanenko Nappali Őrség című regényét.
Kis bevezetővel kezdeném azok számára, akik még nem olvastak Őrség könyveket. Szóval: Az embereken kívül Másfélék is élnek ezen a világon, akik mágikus erővel bírnak. Az idők kezdetében ezek a Másfélék békében éltek egymás mellett, de aztán egyre jobban a Fény és a Setét oldalára álltak. Így szakadtak a Másfélék két táborra. Véres összecsapások után, melyek súlyos veszteségeket okoztak mindkét fél részéről, megszületett köztük a Megállapodás. A Megállapodás betartására, de legfőbbképpen betartatására a Fénypártiak és a Setétek is odafigyelnek. Így alakultak meg az Őrségek. Éjszakai Őrség, akik éjjel a Setétek tevékenységeire figyelnek. Nappali Őrség, akik a Fénypártiak túlkapásait akadályozzák meg.
A napjainkban játszódó történet a Moszkvában működő két Őrségeket mutatja be. A két fél minduntalan azt lesi, hol tudna ellenfelének keresztbe tenni. És minden lehetőséget meg is ragadnak, egymással gáncsoskodnak. Persze a Megállapodás miatt nyíltan nem támadhatnak egymásra. Így nem egyszer provokálják egymást, hogy aztán törvényes úton intézkedhessenek.
Nagyon hangulatos könyvek. A Másfélék bepattanak a zsigulikba vagy akár bmw-jükbe, vodkát és sört isznak, szeretnek és gyűlölnek. Szóval hasonlítanak az emberekhez. Csak éppen ők be tudnak lépni a Homályba, amit a mágikus erők által meghatározott párhuzamos világként lehetne a legjobban elképzelni. Még tudnék erről az elképzelt világról sokat-sokat mesélni, dehát a könyvekben szebben és jobban le vannak ezek írva. Nem szaporítanám a szót.

Na de! Most azoknak írnék, akik már olvasták a Nappali Őrséget. A többiek fogják be a fülüket, vagy a szemüket, de legalábbis a szájukat biztosan.
A könyv három részből, három összefüggő történetből áll, melyek közül a harmadik részben kerekedik ki a teljes, egész történet. Rögtön az első rész végén néztem egy nagyot. Ugyebár Aliszát Artyekbe küldik regenerálódni, ahol aztán találkozik Igorral. A kettőjük találkozása Alisza halálával végződik. De hogyan lehetséges ez? Ő főhősnő!
A második részben feltűnik egy a Homály szülte hatalmas erejű mágus, aki kicsit amnéziás. Nem emlékszik arra, hogy mi történt vele eddig. Aztán meg képbe kerül Fafnir Karma.
Például ez is tetszik az Őrség könyvekben. Létező mitológiai személyeket, eseményeket, mint Másféléket, illetve azok tevékenységeit mutatja be a könyv. Fafnir a germán mitológia egyik sárkánya volt. A könyvben nagy erejű Setét mágus, aki megszerezte a Niebelungok kincsét. Majd Siegfried, egy Fénypárti mágus győzte le őt. Valamint az is tetszik, hogy létező rock együtteseket hallgatnak a szereplők. Ha ismerném Moszkvát, még az is szemem előtt lenne, hogy éppen, hol járnak, kelnek. Merthogy városrészek és épületek neveit is említi a szerző.
Visszatérve: A harmadik részben több szereplő az Inkvizíció elé kerül. Valakiknek sikerül kimagyarázniuk magukat, valakiknek viszont nem… De lényegében összeáll a kép, kiderül sok minden. Amit azért nem írok le, mert akik olvasták, azok már úgyis tudják.
Viszont egy kérdés, ami kicsit nyitva maradt. Vagy nem. Zavulon fel akarta-e támasztani Fafnirt a Homályból, avagy sem? Szerintem igen, csak aztán letagadta. Nem hiszem, hogy elterelő hadművelet lett volna az a sok összefüggés. Szerintetek?

Philip K. Dick az össze kellékét használja, épp csak rendőr nincs a történetben.
Tizennégy embert rendelnek egy lakatlan, sivár bolygóra. Az univerzum különböző pontjáról érkezett férfiakban és asszonyokban látszólag nincs semmi közös. Van köztük feltaláló, orvos, közgazdász, tengerbiológus, pszichológus, és még más foglalkozású is. Nekik kéne együtt dolgozniuk ezen a Delmak-0 nevű bolygón. Ám egyvalamiben mégis hasonlítanak egymásra. Mindegyikük a maga kis világában él, és mindegyiküknek megvan a maga dilifleknije. Van itt gyógyszerfüggő, alkoholista, túlbuzgóan vallásos, és sorolhatnám még, ki mindenki. Szakterületükön még soha nem értek el eredményeket, például a feltaláló még nem talált föl soha semmit.
A feladatukat tartalmazó mágnesszalag tönkremegy, és elkezdődnek a rejtélyes gyilkosságok.
A cím alapján arra következtettem, hogy egy épület belsejében játszódik a regény. De nem, egy bizonyos Épület más szerepet kap. A cím onnan jön, hogy a szereplők olyanok, mint a kísérleti patkányok egy labirintusba zárva a halállal.
A mű végkifejletét szerintem senki sem találja ki. Egy pillanatra átsuhant az agyamon a gondolat, hogy lehet, hogy talán… De el is vetettem ezt a gondolatot, hogy ááá, úgyse. A végén én komolyan sajnáltam a szereplőket. Aki még nem tette, az olvassa gyorsan el!