A történetet egész régről kell kezdenem. Barátnőmék szomszédjában lakott Ede, a javíthatatlan alkoholista. Neki volt egy kutyája Xéna, fajtáját tekintve amolyan spiccféleség lehetett. Xéna egyébként többet volt az utcán, mint a ház kertjében. Innen adódott, hogy egy nap összefeküdt, illetve jobban mondva összeállt Jerry-vel, a szintén csavargó, fekete-fehér foltos kutyával. Efféle találkozásukból született egy alom, vagy inkább egy halom kiskutya. Fekete, fehér, szürkék, barnák, meg ne fogd a fülét, farkát! Az összeset sikerült elajándékozni, kivéve az egyetlen barnát, aki talán legjobban hasonlított anyjára. Az ő neve Maci lett, de azt én már nem tudom, miért.
Teltek múltak az évek, a két kutya ki-berohangált barátnőmék kertjébe, akik persze gazdája helyett gondoskodtak a két ölebről. Aztán Xéna vidékre került, Ede pedig talán az Örök Vadászmezőkre. Maci maradt az utcában. És valahol itt került a képbe Jani, a postás. Motorján gyanútlanul hordta ki a leveleket, mikor Maci versenyt futva a kétkerekű járművel megtámadta őt. És ez előfordult nem egyszer, nem kétszer… A postás, H. János (41) feljelentést tett a városi polgármesteri hivatalban, a Jenőnél. Na jó, nem biztos, hogy a Jenőnél. De a hivatalban. Mivel barátnőmék élelmezték továbbra is az ebet, ők kapták meg a feljelentést is. Ki kellett tölteni az adatokat, ilyet hogy anyja neve: Xéna, és vissza kellett küldeni a levelet. Ám Maci agressziójából mit sem engedve újból és újból a postás életére tört.
Holhoffer János, most már kimondom a nevét, teljes traumába esett. Ez időre datálható, hogy szeretőt szerzett a krízishelyzet enyhítésére. Barátnőmék kerítésüket acélhálóval erősítették meg, az egész úgy nézett ki, mint egy szigorúan őrzött börtön környezete. Szóval érthető is, hogy Maci nem szívesen tartózkodott a rácsok mögött. Inkább a Jakobecéknél múlatta az időt, akik lehet, hogy még finomabb kajákkal halmozták el, mint Nitáék. Hmm..? A macskás nő, a szemközti állatbarát szomszédasszony kitalálta, hogy ha ki lesz herélve Maci, akkor majd jól megnyugszik. Ám ekkor már postás Jani titkon terveit szövögette. Meg is tette az előkészületeket, egy Honda Civic-kel lepte meg magát. Persze mi ebből mit sem sejtettünk. Maci közben ki lett herélve. Ugyan nem nyugodott meg, de a postás meglépett 3,5 millió forinttal. Nem bírta tovább a stresszt. Azt hogy minden nap farkasszemet kell néznie a halállal. Úgy kellett élnie, hogy nem tudhatta, mikor éri utol a végzet Maci képében. Mai napig nem tudni, hová menekült … a szeretőjével. Nita anyukája szerint előbb-utóbb úgyis elkapja az FBI.

Aki nem hiszi, járjon utána itt, de akár itt is.

Uff!

- Halló! Zseni lakás, Zseni Lionel vagyok! - ahogy szoktam.
- Jó napot kívánok! Mivel Érden nagyon kevesen válaszoltak a kérdéseinkre, és Ön igen, szeretnénk megjutalmazni egy vacsorával az érdi termál hotelben. Szeretnénk két meghívót küldeni. - egy férfi hang a telefonban.
- Nem. Én biztos nem válaszoltam.
- De-de. Akkor biztos valaki a családból. Talán a felesége?
- Azt nem hiszem. - válaszoltam.
- Esetleg az Édesanyja… - nem adta föl.
- Száz százalék, hogy nem.
- Esetleg az Édesapja…
- A meg százhúz százalék, hogy nem ő volt. - a telefonszolgáltatók aktuális ajánlatait is megmagyarázza a telefonálónak, hogy az miért rossz, és akkor meg minek hívogat.
- Hát akkor lehet, hogy mégis Ön volt.
- Akkor küldje a meghívót. - nem vitatkoztam tovább. Ha ő mondja.
- Megkérdezhetem előtte a foglalkozását?
- Persze. Tanuló.
- Őőő. Mennyi idős?
- Én huszonkét éves vagyok.
- Akkor nem maga volt. Viszonthallásra! - bontotta sürgősen a vonalat az illető.
- Erre egyből rájöttem. - mondtam a már búgó telefonba.

Jaja, ha már tuti nem veszem meg a nem tudom micsodát a puccos vacsorájukon, akkor már emberszámba se vesznek… hehe

Addig is a sok szép dal közül most itt álljon egy, melynek Fényév távolság a címe. (Én erről jegyeztem meg, hogy a fényév távolságot jelent, és nem időt.)